,,Élőben” a 9 hónap – fogantatástól a születésig - 25.rész
25.hét
Mérgező babakozmetikumok
Kezdek belejönni a babakelengye hiányzó darabjainak összeszedésébe.
Csoportokra bontva haladok, átgondolom, mi mindenre lesz szüksége a babának pl. a fürdetéshez.
A magazinok által ajánlott babaholmik listáját csak „mankónak” használom, mert egy csomó olyan felesleges és drága dolgot is alapvető és mindenképpen beszerzendő dologként tüntet fel, ami igazából nem lenne az.
Lássuk csak: babafürdető, babasampon, babaolaj, babakrém, baba testápoló, popsitörlő, fürdővíz hőmérő, stb.
Szerény véleményem szerint, a babák bőrét nem kellene már idő előtt olyan vegyi anyagokkal terhelni, ami a későbbiekben komoly bőrproblémát okozhat. Talán nem véletlen, hogy az utóbbi időben olyan sok az ekcémával, pikkely- vagy övsömörrel, esetleg allergiás bőrproblémával küzdő ember. Bizonyos kozmetikumok tele vannak kőolajszármazékokkal, amelyek még csak közelről sem mondható bőrbarátnak. Ha figyelembe vesszük, hogy a babák bőre még nincs felkészülve a káros vegyi hatások kivédésére, mert az immunrendszerük még nem elég érett, akkor érthető, miért és hogyan tudnak kialakulni a fent nevezett bőrproblémák.
Ezen kívül egy újszülött nem „piszkolódik be” olyan mértékben, mint egy felnőtt, kivétel persze a pelenkázott terület. Mivel a verejtékmirigyei sem úgy működnek, mint egy felnőtté (ami majd a serdülőkorban a hormonok hatására változik meg) ezért izzadni sem úgy és olyan mértékben fognak, mint egy felnőtt. Többek között ezért van, hogy a babáknak olyan finom illatuk van (babakozmetikumok nélkül is….)
Ha vesszük a fáradtságot és utána járunk annak, hogy miket is tartalmaznak a kozmetikumok, akkor bizony hamar ráfagy az arcunkra a mosoly. A legtöbb kozmetikum, olyan anyagokat is tartalmaz, ami károsíthatja hosszabb távon a gyermekünk egészségét. Ha megtekintjük, hogy egy baba kozmetikum milyen anyagokat is tartalmaz, azt kell észrevennünk, hogy a kőolajszármazékoktól, egészen az allergiát okozó anyagokig, minden megfigyelhető bennük.
Vannak köztük olyanok is, melyek rákkeltőek lehetnek, vagy éppen bőr irritációt okozhatnak. Ha kiválasztunk egy adott márkájú terméket, érdemes megnézni, hogy mit is tartalmaznak, mert lehet, hogy amiről azt gondolnánk, hogy egészséges, és ápolja a gyermekünk bőrét, azok káros anyagot tartalmaznak.
Én egy nagyon divatos és jó hangzású, agyonreklámozott márka termékeit választottam kísérletem alapjául: krémtusfürdőt és testápolót. A cégről annyit, hogy nagyon büszke a múltjára és termékinek eladási arányára. (vicces, hogy a cég termékeiről nagyon sok negatív cikket lehet olvasni, az egyik ilyet megosztom Veletek, nagyon érdekes….)
Nézzük, mi minden található benne :
Legelsőként Sodium Laureth Sulfate, mely legtöbbször a tusfürdőkben fordul elő, hogy biztosítsa a jó habzást, és nem utolsó sorban rákkeltő hatású.
Polypropylene, vagyis a plopropilén, ami egy hőre lágyuló polimer, a vegyipar állítja elő és széles körben alkalmazza is. Ezek közé tartozik a csomagolás, textilipar, írószerek, műanyag alkatrészek, laboratóriumi berendezések, hangfalak, autóipari alkatrészek. Biztos, hogy ez való egy baba bőrére ??????
Etyl-, Methyl-, Butyl-, Propylparaben (vagyis metil-, propil-, butil- és etil-paraben) olyan tartósítószerek, amelyeket arra használnak, hogy meggátolják a mikrobák növekedését, és ezzel megnöveljék a kozmetikai termékek eltarthatóságát. A parabenek nagyon sokszor okoznak allergiás reakciót és bőrkiütést. (a metil-paraben egy benzoátsavat és egy metil-csoportot vegyülete, ami igen mérgező…)
És persze az egyik igen veszélyes anyag : a ftalátok. Cseles, mert első pillantásra fel sem tűnik, hogy a sok összetevő között szépen meglapul a „phthalate” szócska.
A ftalátok olyan vegyi anyagok, amelyeket elsősorban műanyagok, PVC-eszközök lágyítására alkalmaznak, tehát műanyag termékekben találkozhatunk velük. De ezek az emberi egészségre kockázatot jelentő anyagok megtalálhatóak kozmetikai termékekben, például haj- és körömlakkokban valamint parfümökben is.
hatásai az emberi szervezetre:
hormonrendszert károsan befolyásolhatják – elsősorban az alacsony nemi hormonok szintjéért okolhatók
károsíthatják az immun- és idegrendszert
az asztma és bizonyos allergiák kialakulásának veszélyét növelik ftaláttal érintkező gyermekeknél
elősegíthetik a rák kialakulását (kutatások szerint mellrákot okozhatnak)
veseroncsoló hatásúak
szaporodási és fejlődési rendellenességeket okozhatnak – a kutatások szerint elsősorban fiúgyerekekben
rontják a nemzőképességet
Polypropylene, vagyis a plopropilén, ami egy hőre lágyuló polimer, a vegyipar állítja elő és széles körben alkalmazza is. Ezek közé tartozik a csomagolás, textilipar, írószerek, műanyag alkatrészek, laboratóriumi berendezések, hangfalak, autóipari alkatrészek.
Egyéb termékek, amelyekre érdemes odafigyelni :
Cocoamidopropyl Betaine, mely bőrallergiát válhat ki, illetve szintén rákkeltő hatással rendelkezik.
Ezen kívül ott van még a Cocamide MEA, amely allergiát és /vagy bőrgyulladást okozhat, valamint a Lactic acid, amely érzékennyé teszi a bőrt a nappal szemben, és ez a fényérzékenység nyáron feltűnő és kellemetlen bőrtünetek kíséretében jelentkezhet.
Jogosan merül fel a kérdés : biztos, hogy ezek valók egy baba bőrére ??????
Ha a termékek összetevőit elolvassuk, akkor felfedezhetjük, hogy mindent a hivatalos kémiai nevén említenek, ami nagyon sok emberben bizonytalanságot szül, vagy egyszerű közönyt, mivel úgysem érti, mi van odaírva, ezért többnyire el sem olvassa. Megsúgom, hogy nem kell ahhoz kozmetikus végzettség, hogy az ember lánya megértse azt az érthetetlen és „kínai”-nak tűnő szöveget.
Elég csak pár olyan fontos kulcs-szót megjegyezni, mint pl : parabén, ftalát, SLS és ha bármi ezekhez hasonló összetevőt találunk a termékben, akkor jobb, ha vissza is rakjuk a terméket a polcra. Arra már gondolni se merek, hogy a fél éve a polcon porosodó és neonfénnyel erősen megvilágított kozmetikumokban a hő hatására milyen egyéb „melléktermékek” keletkeznek vagy bomlanak le…. Ezért nagyon fontos megnézni a termékek gyártási és szavatossági idejét! Nem egyszer kellett nagytakarítást végeznem anyukám pipere-cuccai között, mert előfordult, hogy találtam 4 éve lejárt szavatosságú termékeket is…
Elhatároztam, ha időm engedi, akkor majd otthon „kotyvasztok” kencéket (legalább tudom,mi van benne), he pedig nem lesz időm, akkor továbbra is tüzetesen átnézem az összetevőket és a szavatossági időt, és nem dőlök be olyan reklám-szövegeknek, hogy „ez a legjobb a babának”.
Ildikó







Az agyonreklámozott “BABA “termékekben lévő lanolin nagyon sok embernél allergiát, “jó” esetben viszketést, a rosszabbikban égő, tűzpiros bőrreakció okoz!!!!!!